Linkek

Ungvári Tamás életútja
Cultura Magazin

Forrás Cultura Magazin

„Az élet keresések és tévedések útvesztője. Egy ember, akinek minden hite kétségbeesésből született” – vallotta a 89. évében elhunyt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa.

„Az emberek azért szőnek történeteket, mert ellentétben a példabeszédekkel, a narrációnak nincs tanulsága, vagy a tanulság feloldódik a hangulatban és a stílusban, az emlékezés természetes velejárójában, a nosztalgiában. A nosztalgia veszedelmesen kétes gondolkodási mód. A nosztalgia címen gyakorolt önsajnálat felmentésért könyörög bűnbánat nélkül. A sóvárgó múltidézés nem ítélkezik, elfogadja a múltat, ahogyan az megtörtént, és azzal minden édességét megsemmisíti. Én azonban nem szeretném utólagos bölcsességgel megállapítani hogyan kellett volna élni. Biztosan nem úgy, ahogyan én megéltem, de nem igy, ahogyan éveim tornyából látnám.” (Ungvári Tamás: Az életem enciklopédiája, 2012)

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.

Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. Több külföldi egyetem vendégprofesszoraként tartott előadásokat. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.

„Akinek véleménye van – annak külön véleménye, különben érdektelen minden mondanivalója. A közvélemény se más, mint a különvélemények kiegyensúlyozott összege. A közvélemény formálását így nem is illő másra bízni, mint a különvéleményre.” (Ungvári Tamás: Az irodalomtörténet diszkrét bája)

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: vendégprofesszorként oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, IREX csereprofesszorként előadott a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen. Tanított a State University of California Northridge campusán és az UCLA XLS programjában csaknem teljes évtizedet.

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.

„A jelenkori közöny minden szerzőt elbizonytalanít. Húsz esztendeje nem magyaráztam volna el, mit jelent az apokrif. Most, a könnyű internet korában, szorongás tölt el. Apokrif: olyan szent irat, amelyet nem vettek fel a kánonba. S mi a kánon? Itt abbahagyom. Nem veszek részt a világ lehülyítésében. Majd utánanéztek, ha érdekel. Mesterkorba léptem, ami csak annyit tesz, hogy tanítanom még lehet, tanulnom már nehezen. Ezért is jutnak eszembe nagy tanáraim egyre gyakrabban, közülük is leginkább kettő, Lukács György és Füst Milán.” (Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája)

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet. Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált.  2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.

„Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem – olvasható a blogján. – Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra. A berlini fal leomlásával beköszöntő szabadság hatalmas esély, bár kulturális hozama egyelőre csekély. Panaszáriát mégse várjon tőlem senki. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre.”

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.